búcsú

November 3-án és 4-én lesz templomunk búcsúja, mindenkit szeretettel
várunk a szentmisékre. Az ünnepi szentmisét 3-án, szombat este 18 órakor
Erdő Péter bíboros úr mutatja be, előtte 17.15-től rózsafüzért vezet
templomunkban. Szombaton és vasárnap is a templom körül vásárosok
kínálják majd portékáikat!
A Batthyány Orvoskör Egyesület a búcsú keretében november 3-án 9-13
óráig a Szent Imre Gimnázium tükörtermében egészségügyi szűrő és
tanácsadó napot tart. Lesz vérnyomás-, vércukor- és koleszterinmérés,
belgyógyász, kardiológus, háziorvos, gyermekorvos, ortopéd, szemész és
szülész-nőgyógyász-onkológus szaktanácsadás is.

A Szent Imre Gimnázium és a plébánia közös elhatározásából félautomata
defibrillátorkészüléket helyeztünk el a gimnázium 24 órában nyitva tartó portáján,
melyet életveszély esetén bárki egyszerűen használhat az ott leírtak szerint.
Dr. Sziráki Márton orvos képzést is fog tartani a készülék használatáról, illetve az
elsősegélynyújtásról november 4-én 9 és 12 óra között folyamatosan a búcsú
keretében.