Istenkeresők Közössége

A csoport bemutatása

2014 októberében az idősebb korosztálynak heti rendszerességgel összejövetelt hirdettünk meg: Tanuljunk egymástól Segítsük egymást Találkozzunk egymással szándékkal.

A közösség vezetésével a plébános atya Huszár Lőrinc ciszterci szerzetes atyát bízta meg, akinek munkáját koordinátorként Enyedy Balázs segíti.

Az állandó résztvevők száma mára 14 -16 főre emelkedett, de olyan alkalom is többször van, amikor húsznál is többen vagyunk a nem rendszeresen résztvevők bekapcsolódása miatt.
A csoport az „Istenkeresők Közössége” nevet választotta, védőszentünknek pedig Szent Ágostont szavaztuk meg.

Hetente találkozunk csütörtökönként 9 órakor a plébánián. A nyári plébániai szünetben is egy-egy társunk közelben lévő lakásában tartottunk összejövetelt alkalmanként 10-12 fő részvételével.

Csoportunknak eddig három zarándokutat szerveztünk. Bérelt autóbusszal jártunk Máriaradnán, Bodajk-i keresztúttal Zircen, illetve Salgótarjánban a volt ferences rendházban és templomban a Mátraverebélyi Árpád-kori templom meglátogatásával.

A csoporthoz bárki csatlakozhat előzetes bejelentés nélkül csütörtökönként 9 órakor a Plébánián.

Istenkeresők közössége Szent Imre Plébánia

Csatlakozzon közösségünkhöz!

A csoport hírei

Elérhetőségek

A csoporthoz bárki csatlakozhat előzetes bejelentés nélkül csütörtökönként 9 órakor a Plébánián.