Bejegyzés

Szereplők jelentkezését várjuk az idei pásztorjátékhoz

Idén is lesz december 24-én délután pásztorjáték a templomunkban. Szereplőket várunk a 12-18 éves korosztályból. Jelentkezni a sekrestyében lehet. Az első próba november 25-én szombaton 11.00 órakor kezdődik.

 

Események

SZIP-VAS9 tábor 2018

Júliusra már van programod!

2018 nyarán újra lesz a SZIP-VAS9 tábor!!!

A táborba nagy szeretettel hívjuk és várjuk a családos szentmisére járó szülőket kisebb és nagyobb gyermekeikkel.

Célunk, hogy aktívan töltsünk együtt egy hosszú hétvégét, érezzük át, hogy közösségünkben nemcsak Isten, hanem mi is kedvünket leljük.

Lesznek gyermek- és felnőtt programok, sok játék, beszélgetés, szentmisék, sport, kirándulás, strand, tábortűz, és még annyi minden más. A felnőtt programok alatt a gyerekeknek külön programot szervezünk, de a család együttlétéhez is biztosítunk alkalmakat. Örs atya pedig végig velünk lesz.

Időpont: 2018. július 12-15.

A tábor központi témája: Úton az Eucharisztikus Kongresszus felé

Helyszín:

Öreg-tó camping

2890 Tata, Fáklya utca 2.

www.tatacamping.hu

Szállás: Különböző méretű és színvonalú szobák, lakrészek állnak rendelkezésünkre. A fiatalabbaknak és a vadregényes romantikát kedvelőknek pedig kedvezményes sátorhelyeket is tudunk biztosítani.
A 4 hektáros táborban modern játszótér, sportpályák, mindenkit befogadni képes közösségi helyiségek találhatóak, és a várható hőségre való tekintettel újra feltöltjük a 400 méterre található tatai tavat is J

Étkezés: Napi háromszori étkezést kapunk a tábor éttermében; a gyerekeknek kiegészítőket, például gyümölcsöt biztosítunk.

07.12-e: vacsora, 07.13-14-e: teljes panzió (reggeli, ebéd, vacsora), 07.15-e: reggeli, ebéd

Részvételi díjak (3 éjszakára)

az árak az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) is tartalmazzák:

Szállás (az árak az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) is tartalmazzák): Gyermek
(3-6 éves)
Gyermek I.
(1-4. osztály)
Gyermek II.
(5-8. osztály)
Ifjúsági
(9-13.osztály)
Felnőtt
A) Faházak 2-3-4 ágyas szobáiban, közös vizesblokk használatával 11 100 Ft/fő 13 200 Ft/fő 13 950 Ft/fő 14 850 Ft/fő 17 400 Ft/fő
B) Faházak 2-3-4 ágyas szobáiban, házanként saját vizesblokk 11 700 Ft/fő 13 800 Ft/fő 14 550 Ft/fő 15 450 Ft/fő 18 000 Ft/fő
C) 2-3-4-5 ágyas faházakban, házanként saját fürdővel, a 3 ágy felettiek 2 szobásak 14 400 Ft/fő 16 500 Ft/fő 17 250 Ft/fő 18 150 Ft/fő 20 700 Ft/fő
D) Vendégház 2-3 ágyas fürdőszobás szobáiban 18 000 Ft/fő 20 100 Ft/fő 20 850 Ft/fő 21 750 Ft/fő 24 300 Ft/fő
E) Sátorban, közös vizesblokk használatával 8 400 Ft/fő 10 500 Ft/fő 11 250 Ft/fő 12 150 Ft/fő 14 700 Ft/fő

Gyermekeknél a táborba érkezés napján betöltött kor számít.

A fizetendő részvételi díjak tartalmazzák a szállást (3 éjszaka) és a napi háromszori étkezést, valamint minden egyéb járulékos költséget: a programok szükségleteit (meghívott vendégek/előadók díjazása, kézműves – alapanyagok, kirándulások stb.) és a segítők, pesztrák költségeit is.

Nem tartalmazzák a fakultatív borkóstoló díját…

Támogatások, adományok:

A tábor megrendezését a Szent Imre Plébánia, a Szent Imre Alapítvány és az Újbuda XI. kerületi Önkormányzat kiemelten támogatja. Emellett további adományokat kapunk magánszemélyektől, cégektől. Ennek köszönhetően a részvételi díjak jóval alacsonyabbak lehetnek, mint az egyes résztvevőkre jutó tényleges költségek. Köszönjük, ha Te is támogatod táborunkat, ezzel is segítve, hogy a szerényebb pénztárcájú társaink is velünk tölthessék ezt a pár napot.

Támogatásodat a következő számlaszámra kérjük utalni „tábori támogatás” címen: Szent Imre Tábor: 11784009-22224808

Részvételi feltételek:

  • A jelentkezési lap elküldésével.
  • Jelentkezés csak a 10.000,-Ft-os foglaló befizetéssel együtt lesz érvényes (családonként, vagy résztvevőnként).
  • A megfizetett 10.000 Ft foglaló a jelentkezési lapon megjelölt résztvevők táborozási jelentkezésére vonatkozik.
  • A foglaló visszatérítésére nincs lehetőség.
  • A foglaló csak a szervezőknek felróható okból meghiúsult tábor esetén jár vissza.
  • Az esetleges lemondás utolsó határideje 2018. június 15.
  • Aki később mondja le a tábort, annak ki kell fizetnie a teljes részvételi díjat, hacsak nem talál maga helyett másik résztvevőt.
  • Tábori részvétel feltétele a felelősség nyilatkozat aláírása.

Jelentkezés (csak a 10.000,-Ft-os foglaló befizetéssel együtt lesz érvényes):

  • Jelentkezési lapon a misék után

Részvételi díj befizetése részvevőknek:

  • 10.000,-Ft-os foglaló készpénzben, vagy utalva a regisztrációnál
  • A fennmaradó rész fizetési módjait kombinálni is lehet.
  • Átutalásos fizetés esetén – legkésőbb 2018. július 6-ig – a részvételi díjukból fennmaradó részt kiegyenlítik, a Szent Imre Tábor: 11784009-22224808 számlaszámra.
  • Erzsébet-utalvánnyal vagy SZÉP-kártyával fizetők a tábor helyszínén rendezik a részvételi díjat, igény esetén a foglaló visszatérítése mellett.

 

Szervezők:

Főszervező:             Semsei Rudolf +36 70 338 9060, rudolf.semsei@budapestps.hu

Szállásfoglalás:      Eőry Ákos +36 30 737 3368, eoryakos@gmail.com

Elmentem saját naptáramba

Pásztorjáték 2017 Karácsonyán a templomunkban

Idén is lesz december 24-én délután pásztorjáték a templomunkban. Mindenkit szeretettel várunk ezen a szép ünnepi programon.

Esemény mentése saját naptáramba