Hirdetés Évközi 16. vasárnap

H I R D E T É S

BUDAI CISZTERCI SZENT IMRE PLÉBÁNIA

Évközi 16. vasárnap, 2021. 07. 18.

Az áldoztatórácsra kihelyezett perselyekben a plébániai karitászcsoport javára gyűjtünk adományokat.

A Katolikus Egyetemi Lelkészség keresztény gólyatábort szervez azoknak, akik idén kezdik el felsőfokú tanulmányaikat.  Az idei tábor augusztus 6-10. között kerül megrendezésre Bodajkon. Jelentkezési mód és további információ az előtérben található plakáton, illetve plébániánk facebook oldalán olvasható.

Minden pénteken reggel 8-tól este 6-ig szentségimádást tartunk az előtérből nyíló Batthyány-kápolnában. Ehhez keresünk alkalmi és rendszeres önkénteseket, akik szívesen vállalnak egy-egy óra szentségőrzési szolgálatot. Jelentkezni a sekrestyében lehet.

A szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is augusztus 29-ig lehet jelentkezni. A szervezés megkönnyítése érdekében kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, a helyek kiosztásánál is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak. A pontos program és a jelentkezéshez szükséges valamennyi információ elérhető a kongresszus honlapján, az iec2020.hu oldalon.

gyóntatás

 gyóntatási rend: 

Huszár Lőrinc atya:

Július 19. hétfő: nincs

Július 20. kedd: 17.30-17.55

Július 21. szerda: 17.30-17.55

Július 22. csütörtök: 17.30-17.55

Július 23. péntek: 7.00-7.25; 17.30-18.30

Július 24. szombat: 17.30-18.45

Július 25. vasárnap: 7.30-8.45, 10.30-12.00, 17.30-17.55

Kunay Viktor atya:

péntek 17.30-18.30

 

NEK regisztráció

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó rendelkezése bíboros úrnak, hogy a nyitónapon, szept. 5-én vasárnap délután nem lesznek szentmisék a Főegyházmegye területén található templomokban. A zárónapon, szept. 12-én vasárnap pedig délelőtt nem tartanak szentmiséket a Főegyházmegye templomaiban. Azok számára, akik ezeken a napokon nem tudnak részt venni szentmiséken a templomokban, és sem a szept. 5-ei 16 órakor kezdődő Hősök terei nyitómiséhez, sem a szept. 12-ei szintén Hősök terei 11.30-kor kezdődő Ferenc pápa által bemutatott zárómiséhez nem tudnak csatlakozni, bíboros úr felmentést ad a misén való részvétel kötelezettsége alól.
A  Kongresszus programjaira, így a Ferenc pápa által celebrált zárómisére is augusztus 29-ig lehet jelentkezni. A szervezés megkönnyítése érdekében kérik, hogy minél korábban jelentkezzenek a résztvevők, a helyek kiosztásánál
is elsőbbséget élveznek a korábban regisztráltak.
Plébániánk a következő három eseményre regisztrált a szeptember 5. és 12. között megrendezésre kerülő NEK programjai közül:
  • Szombati szentmise a parlament előtt és az ehhez kapcsolódó körmenet a Hősök teréig
  • A NEK záró szentmiséje a Hősök terén Ferenc pápával

A plébániai csoportba való regisztráláshoz szükséges kód:

  •  IEC-6JLY
Az eseményre kérjük aki csak teheti online jelentkezzen! (papír alapú jelentkezés a templomban elérhető)
Részletes tájékoztató:.
1. Nyissa meg a NEK honlapját: www.iec2020.hu
2. Nyissa meg a felső mezőben jobbra látható regisztrációs ablakot
3. Kattintson az egyéni regisztráció szimbólumra, majd a zöld színű
regisztrálok mezőre
4. Ismét válassza a zöld alapú egyéni regisztráció szimbólumot
5. A megjelenő piros mezőt töltse ki – a jelszó megadásánál vegye
figyelembe az ott felugró utasítást, és választott jelszavát őrizze meg.
Lépjen tovább a következő gombra kattintva
6.  Töltse ki a mezőt, majd lépjen a következő gombra kattintva
7.  Kattintson a két négyzetbe, majd a profil oldal létrehozása gombra
8. Ellenőrizze e-mail postafiókja címének helyességét, majd nyomja meg
az OK gombot9. Néhány perc múlva postafiókjába levél érkezik, kattintson az ebben
küldött, kék színű linkre10. Újabb ablak nyílik, melyben nyomja meg az OK, majd a következő gombot
11. Töltse ki az ablakot (a személyes adatok alatti részt), majd
kattintson a következő gombra
12. Töltse ki ezt is, majd mentse az adatokat és nyugtázza az OK gombbal
13. Kattintson a következő, majd az új csoport hozzáadása gombra, majd
üsse be a következő azonosító kódot, mellyel a Szent Imre Plébánia
csoportjához csatlakozik: IEC-6JLY. Kattintson a fehér négyzetre, majd a
csatlakozás gombra, és nyomja meg a OK gombot
14. Kattintson a következő gombra; itt láthatja a 3+1 eseményt, amelyre
a regisztrációval biztosította részvételét (a Forráspont ifjúsági est
csak 15–30 év között lévők számára fenntartott program)
15. Kattintson a jegyvásárlás gombra, itt a 3+1 eseményre ingyenes
jegyet válthat, a neve mellett lévő kockákra való kattintással
(természetesen a belépti díjas rendezvényekre is kattinthat, ekkor
megjelenik az ehhez rendelt összeg is). Ha elkészült, kattintson a
következő gombra
16. Töltse ki értelemszerűen vagy hagyja üresen, majd mentse az
adatokat, OK, és kattintson a következő gombra
17. Kattintson a megrendelés elküldése gombra, az itteni tájékoztatás
elolvasása után ismét OK. Ezzel a regisztráció és a plébániai csoporthoz
való csatlakozás megtörtént.
18. Ha bármikor belép a saját email címével és jelszavával, a programok menü pontban a kiválasztott eseményekre – melyeken részt kíván venni – rákattintva kiválaszthatja, hogy egyénileg vagy a plébániával közösen szeretne ott lenni.