Hirdetés Szentháromság vasárnapja

H I R D E T É S

BUDAI CISZTERCI SZENT IMRE PLÉBÁNIA
Szentháromság vasárnapja, 2023. 06. 04.

Június 5-én hétfőn 17 órakor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szervezésében hálaadó szentmise lesz templomunkban Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásáért. A szentmisét Erdő Péter bíboros úr mutatja be, koncelebrálnak: Michael Wallace Banach apostoli nuncius úr, Veres András a Püspöki Konferencia elnöke s még számos püspök. Mindenkit szeretettel várunk! (a 18 órai görög katolikus szent liturgia elmarad)

 

Jövő vasárnap Úrnapja, a 11 órás szentmisét követően úrnapi körmenetet végzünk a templom körül. Ezen a szentmisén Bruckner- és Liszt-művek hangzanak el.

A Szentimre100 programsorozat következő eseménye: Szent Márton lúdjaitól az Eucharisztiáig címmel gasztro-spirituális séta a Szent Imre-templomban Kató Csaba diakónus vezetésével. A séta során templomunk ételábrázolásai segítségével keressük, hogy miként lehetnek ételeink és italaink az Istenhez való kapcsolódásunk eszközei. Jövő vasárnap, 11-én két időpontban indul séta, délután 16.30-kor és este 19.15-kor. A program 1 órát
vesz igénybe. Templomunk virágdíszítő csoportjába keresünk önkénteseket. Havi két alkalommal kellene segíteni a templomi virágok kihelyezésében, rendben tartásában.

Plébániánk fiataljai idén is mennek Böjte Csaba testvérre bízott gyerekeket táboroztatni Erdélybe, ehhez kérnek élelmiszert, tisztálkodási és tisztítószereket (gyermek strandfelszerelést), valamint pénzadományt. Az adományok a sekrestyében adhatók le június végéig. Illetve a plébánia számlaszámára lehet utalni ,,dévai tábor” megjegyzéssel. Köszönjük szépen!

Megjelent a Lépcső, melynek vendége Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Jövő hétvégén minden szentmise után egyházi hozzájárulás fizetésére lesz lehetőség a templom előterében.