Szent Filoména Társulat – görögkatolikus szent liturgia

2023. november 27-én, hétfőn, 18:00 órakor görögkatolikus Szent Liturgia (Mise) lesz templomunkban Szent Filoména tiszteletére, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 A szertartást bemutatja: Kocsis Tamás, dél-budai görögkatolikus szervezőlelkész és Szarvas Levente diakónus.

A liturgia végén (filteres tea formájában) gyógynövény szentelés lesz, továbbá ereklyés áldás és a vértanúszent kegyhelyi nagyereklyéje előtt égő olajlámpából származó fiola olajból – ókeresztény szokás szerint – olajkenetet adunk minden hívőnek a szertartás után.

Az olajkenet szentelmény.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A szertartást felveszi a Mária Rádió és két nappal később, 2023. november 29-én szerdán délelőtt 9:00 órától sugározza.

 Filoména görög királylány 291-ben született Korfu szigetén, és 13 évesen lett vértanú Rómában 304-ben. Maradványait a XIX. század elején találták meg. 1837-ben nyilvánította szentté XVI. Gergely pápa. Kegyhelye és a Szent Filoména Testvérület (konfraternitás, 1912-től archikonfraternitás) nemzetközi központja az olaszországi Mugnano del Cardinale városban található.

 “Az egyház elfogadja a konfraternitásokat és jogi személyiséget ad nekik; jóváhagyja statútumaikat, nagyra értékeli célkitűzéseiket és istentiszteleti tevékenységüket.” ― Népi jámborság és liturgia direktóriuma (Budapest, 2005).