SzentImreHázasEst

Az évad utolsóHázasEstjét május 15-én, csütörtök este 20:30-kor tartjuk a Szent Imre Gimnáziumban (1114 Budapest, Villányi út 27.).
Kérünk Titeket, hogy ezen az űrlapon keresztül regisztráljatok a rendezvényre,  hogy a várható létszámnak megfelelően tudjunk készülni! Érkezni regisztráció nélkül is lehet majd, de ha regisztráltok, azzal segítitek a munkánkat, és az est előtt emlékeztetőt is kaptok.
Vendégünk Kigyóssy Örs építészmérnök, mentálhigiénés szakember és Kigyóssy-Bózsó Andrea jogász, lelkigondozó lesz. Pár- és családterapeuták, 12 éve dolgoznak párokkal. A Családok Jézusban Közösségtagjai, a KétIgen Alapítványalapítói.
Az este címe: Intimitás, szexualitás és önismeret – páros munka egy párterapeuta házaspár vezetésével.
Várunk titeket, ha …

  • szívesen hallgatnátok párterapeuta szakértő házaspár tapasztalatát erről a témáról,
  • szeretnétek időt szánni párkapcsolatotok eme fontos dimenziójára,
  • biztonságos keretek között szeretnétek erről kettesben beszélgetni.
Érkezz a pároddal, hogy együtt dolgozhassatok kapcsolatotokon, de olyan feladatokkal is készülünk, amiket akkor is el tudsz végezni, ha egyedül jössz.

Szervezőtársakat keresünk!
Ha úgy érzed, hogy a Szent Imre Házas Estékkel értéket teremtünk, és Te is szívesen hozzájárulnál ehhez, szeretsz szervezni, esetleg vannak kapcsolataid potenciális előadók felé, akkor szeretettel várjuk jelentkezésed! 🙂
A jövő évad szervezésének lehetőségét már szeretnénk átadni, így keresünk olyan lelkes szervezőt, aki szívügyének tudja érezni az Estek hosszú távú folytatását – és már a tavaszi előadások szervezésébe is szívesen bekapcsolódna. Jelentkezési szándékod a  címre írt levélben jelezd!

Májusi litánia

Májusban minden héten keddtől szombatig, az esti 6 órás szentmise után a Lorettói litániát imádkozzuk Szűz Mária tiszteletére a templomban.

Lépcső / húsvét/ a templomban

Lépcső / húsvét

Mintázatok / a Lépcső vendége Dr. Gajer László atya, egyetemi tanár
Hajtáslánc / Gondolatok a fenntartható mobilitásról / Dr. Zöldy Máté
A remény zarándokai / Adósságelengedés másképp / Völgyesi Levente
Mátraverebély-Szentkút, nemzeti kegyhely | 2025. 03. 29.
Két-két evőpálcika, mint a megbékélés muzsikája
Bodzaszörp, avagy mese a nagymamáról, aki befőttesüvegbe gyűjtötte a mosolyokat / Fíny Petra
Márai Sándor 125

Körmeneti énekek

Letölthető körmeneti énekek

Üdvözlégy, Oltáriszentség!
Csodálatos, szent Istenség!
Téged szívemből imádlak,
Oltárodnak trónján áldlak:
Üdvözlégy, szent Szakramentom!
Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom!

Ha szenteknek nagy szívével,
Angyaloknak lángnyelvével
Köszönthetne minden lélek,
Méltón úgy sem dícsérnének.
Üdvözlégy, szent Szakramentom!
Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom!

Dicsőség, szent áldás, tisztesség
A föltámadt Úrnak, Húsvéti Báránynak
Dicsőség, szent áldás, tisztesség.

A halál és élet harcra szállt.
Meghalván az Élet, a halálon Úr lett.
A halál és élet harcra szállt.

Mit láttál, szent asszony, a sírnál?
Sírnak ürességét, Krisztus dicsőségét
Mit láttál, szent asszony, a sírnál?

Fényes nap! Úr adta ékes nap!
Isten adta nékünk, azért örvendezzünk,
Fényes nap! Úr adta ékes nap!

(1) Feltámadt Krisztus e napon,
R. Alleluja, hála légyen az Istennek
(2) Hogy minden ember vigadjon. R.
(3) Értünk halált ki szenvedett, R.
(4) s megváltott minden lelkeket. R.
(5) Mennek a szent nők sírjához, R.
(6) kenetet visznek Krisztushoz R.
(7) Fényes szép angyalt látnak ott, R.
(8) s hallának boldog szózatot. R.
(9.) Ti félénk asszony—emberek, R.
(10) Galileába menjetek! R.
(11) Tudják meg az apostolok, R.
(12) hogy az Úr él, s feltámadott R.
(13) Megjelent ő szent Anyjának, R.
(14) kesergő szent Magdolnának. R.
(15) Megjelent aztán Péternek, R.
(16) megjelent majd a híveknek. R.
(17) Húsvéti boldog lélekkel R.
(18) dicsérjük Istent énekkel. R.
(19) Dicsőség Szentháromságnak, R.
(20) adjunk ma hálát Urunknak. R.

Krisztus feltámadott!
Halljátok meg asszonyok!
Kik kenetet hoztatok,
Többé már ne sírjatok!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus feltámadott!
Új csodákat halljatok!
Péter, János fussatok!
Üres a sír nincsen ott!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus feltámadott!
Szünjetek már,bánatok!
Ti is nyomán járjatok!
Feltámadást várjatok!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus feltámadott!
Halál fején tapodott,
Égbe utat mutatott,
Tudom, hogy feltámadtok!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus, virágunk,
Szép termő águnk,
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

Ki feküdt sírban,
Felkele vígan.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

Felkele fényünk,
Krisztus, reményünk!
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

Jézus hogy felkelt,
Szentírás bételt.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

Jézusnak éljünk,
Semmit ne féljünk!
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

Dicsőség légyen
Istennek égben!
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

Örvendetes napunk támadt,
Jézus Krisztus mert feltámadt.
Örvendjünk, vigadjunk,
Vígan mind most mondjunk
Alle-, alleluját!

Szent asszonyok a kősírhoz
Visznek fűszert holt Krisztushoz,
Szívük elfogódott,
Uruk hogy ott nem volt.
Alle-, alleluját!

Fájdalmuk nagy örömre vált,
Fényes angyal eléjök állt:
Jézusról hirdeti,
Hogy sír már nem fedi.
Alle-, alleluja!

Örvendjetek angyalok! Jézusunk feltámadott,
És a lelkünk meglelé, ösvényét a menny felé: Alleluja, alleluja!

Dicsőítsük az Atyát, ki szent Fiát adta át:
Hogy a mennynek nyerje meg, a bűn-tépte lelkeket! Alleluja, alleluja!

Bort és fehér kenyeret, ajánlunk föl teneked:
Fogadd véle, Istenünk, néked szentelt életünk; Alleluja!

Szent vagy, szent vagy Jézusunk! Kősírodhoz elfutunk
S angyaliddal teneked, zengünk boldog éneket, Alleluja!

Ó ifjak, lányok, gyermekek,
az angyal szóból értsetek:
feltámadt Krisztus értetek, alleluja.
R) Alleluja, alleluja, alleluja.

Itt áll az Úr most köztetek:
“Békesség, már ne féljetek!
Én vagyok, bennem higgyetek!” alleluja. R)

Ezen a szent-szent ünnepen
ujjongva csengő éneken
Urunkat áldjuk szüntelen, alleluja. R)

Illő, mert ily jót tett velünk,
átadva néki hű szívünk,
Istennek hálát zengenünk, alleluja. R)

    Krisztus feltámada
    mind ő nagy kínjából.
    Ezen mi is örüljünk,
    Krisztus legyen reményünk,
    kirjelejszon!

    Ó, kegyes Mária,
    mennyei szép rózsa,
    kérjed, hogy szent szülötted
    üdvözítse lelkünket,
    kirjelejszon!
    —

Krisztus, az Úr feltámadott, alleluja, alleluja,
    reményt minékünk így adott, alle, alleluja.

Hogy mi is mind feltámadunk, alleluja, alleluja,
    dicsőségébe eljutunk, alle, alleluja.

Feltámadása Krisztusnak alleluja, alleluja,
    romlása lőn a pokolnak, alle, alleluja.

Maradjon mindig ő velünk, alleluja, alleluja,
    kiben megújult életünk, alle, alleluja.

Éljünk azért az Istennek, alleluja, alleluja,
    Atya, Fiú, Szentléleknek, alle, alleluja.

Nagyheti szertartások és gyóntatás

Nagyheti szertartások

  • ápr 17. Nagycsütörtök 18 óra szentmise; 20 órakor virrasztás és 21 órakor Jeremiás siralmai
  • ápr 18. Nagypéntek: 15 óra keresztút; 18 óra szertartás
  • ápr 19. Nagyszombat: 18 óra vigília mise és körmenet

Nagyheti Gyóntatás

  • nagyszerda: 17.45-18.30: Dániel atya
  • nagycsütörtök: 16.30 – 17.45: Örs atya, Dániel atya, Hesz István atya 19.30-21: Örs atya, Hesz István atya, lazarista atya
  • nagypéntek: 15.45 -17.45: Örs atya, Dániel atya, Hesz István atya, lazarista atya
  • nagyszombat: 10.30 – 12.30: Örs atya, Dániel atya, Hesz István atya, lazarista atya; 16-17.30: Örs atya, Dániel atya, Hesz István atya