Mi a katolikus házasság?

A HÁZASSÁGKÖTÉS SZERTARTÁSA

A latin szertartásban két katolikus fél házasságkötése többnyire szentmisében történik. Jó, ha a jegyesek a kölcsönös odaadásra kimondott igenjüket azzal pecsételik meg, hogy magukhoz veszik az Eucharisztiát.

A jegyeseknek a házasságkötésre föl kell készülniük szentgyónással.

A házassági szövetséget egy férfi és egy nő köti, akik meg vannak keresztelve és szabadok a házasságkötésre, és szabadon nyilvánítják ki beleegyezésüket. A “szabad állapot” azt jelenti:

– nem állnak kényszer alatt;
– nem akadályozza őket sem a természettörvény, sem egyházi törvény.

A “házasság” a beleegyezés kölcsönös kinyilvánítása által “jön létre”. Ha a beleegyezés hiányzik, a házasság nem jön létre.

“Feleségül veszlek.” (…) “Feleségül megyek hozzád.” Ez a beleegyezés, mely egymáshoz köti a jegyeseket, azáltal teljesedik be, hogy a kettő “egy test lesz”.

A házassági beleegyezésnek mindkét fél akarati aktusának kell lennie, és mentesnek kell lennie a külső kényszertől vagy súlyos megfélemlítéstől. A beleegyezést semmiféle emberi hatalom nem pótolhatja. Ha e szabadság hiányzik, a házasság érvénytelen.

Emiatt (vagy más, a házasságot semmissé tevő v. tiltó akadályok miatt az Egyház, miután az ügyet az illetékes egyházi bíróság megvizsgálta, kinyilváníthatja a “házasság semmisségét”, azaz hogy a házasság soha nem létezett. Ebben az esetben a felek szabadok házasságkötésre, de a korábbi együttélésből származó természetes kötelezettségeknek eleget kell tenniük.

Rendes körülmények között az Egyház egyházi formát követel híveitől a házasságkötéshez. E rendelkezésnek több indoka van:

Illő, hogy a házasság az Egyház nyilvános liturgiájának keretében történjen.
A házasság megkötése felől bizonyossággal kell rendelkezni (ezért kötelező a tanúk jelenléte).
A beleegyezés nyilvános jellege védi az egyszer kimondott “igen”-t és segíti hűséges megtartását.

Hogy a házastársak beleegyezése szabad és felelős cselekedet legyen, és hogy a házasságkötésnek meglegyenek erős és tartós emberi és keresztény alapjai, rendkívül fontos a fölkészülés a házasságra.

VEGYES HÁZASSÁG ÉS VALLÁSKÜLÖNBSÉG

Több régióban a vegyes házasság (katolikusok és megkeresztelt nem katolikus fél között) elég gyakran előfordul. Különös figyelmet igényel mind a házastársak, mind a lelkipásztorok részéről; a valláskülönbséggel kötött házasság (katolikus és meg nem keresztelt fél között) esetén még nagyobb körültekintésre van szükség.

A hitvallásbeli különbség a házastársak között nem jelent leküzdhetetlen házassági akadályt, ha képesek a közösségbe behozni azt, amit mindegyikük a maga közösségében kapott, és képesek kölcsönösen megtanulni egymástól, hogy miként élnek Krisztus iránti hűségben. De nem szabad figyelmen kívül hagyni a vegyes házasságok nehézségeit. Ezek abból erednek, hogy a keresztények elkülönülése még fennáll. A házastársakat az a veszély fenyegeti, hogy saját házukban tapasztalják meg tragikus módon a keresztények elkülönülését. A valláskülönbség e nehézségeket még súlyosbíthatja. A hitbeli különbségek és magáról a házasságról vallott különböző fölfogások, sőt a különböző vallási lelkületek is, feszültségek forrásává válhatnak a házasságban, főként a gyermekek nevelésében. És így megjelenhet a kísértés: a vallási közömbösség.

A latin Egyházban érvényes jog szerint a vegyes házasság megengedettségéhez egyházi hatóság kifejezett engedélyére van szükség. Valláskülönbség esetében a házasság érvényességéhez ezen akadály alóli kifejezett fölmentés szükséges. Ez az engedély vagy fölmentés feltételezi, hogy mindkét fél ismeri és nem zárja ki a házasság lényeges céljait és sajátosságait; ezen felül a katolikus fél vállalja a kötelezettséget — amit a nem katolikus fél is tudomásul vesz –, hogy megőrzi hitét és gondoskodik a gyermekek keresztségéről és neveléséről a katolikus Egyházban.

Az ökumenikus párbeszédnek köszönhetően számos vidéken az érintett keresztény közösségek meg tudták szervezni a vegyes házasságok közös lelkipásztori gondozását. Ennek feladata támogatni a házastársakat, hogy sajátos állapotukban a hit világosságában éljenek. E lelkipásztori gondozás segítse a feleket a feszültségek feloldásában, melyek az egymás és az egyházi közösségek iránti kötelességek között fölléphetnek. Támogatnia kell annak kibontakozását, ami a házastársak hitében közös, és a tiszteletet az iránt, ami szétválasztja őket.

A valláskülönbség esetén a katolikus félre különleges feladat hárul, “mert a hitetlen férj megszentelődik az asszonyban, és a hitetlen asszony megszentelődik a testvérben” (1Kor 7,14). A keresztény házasfél és az Egyház számára nagy öröm, ha e “megszentelődés” elvezet a másik fél szabad keresztény hitre téréséhez. Az őszinte házastársi szeretet, a családi erények alázatos és türelmes gyakorlása és a kitartó imádság a nem keresztény felet előkészíthetik a megtérés kegyelmének elfogadására.