Vers és Dal Irodalmi estek a Szent Imre Házban

2018. december 3., hétfő 19.30 óra
Orvosnégyes
a 35 éves Semmelweis Vonósnégyes estje
Dr. Kelemen László hegedű / Dr. Székely György hegedű, gitár / Dr. Ostoros Gyula brácsa / Dr. Asbót Richard cselló

Sorozatunk első felében egy olyan színészgeneráció két képviselőjét láthatjuk-hallhatjuk, akik már a hetvenes években maradandó lábnyomot hagytak színpadon s mozgóképen, azóta hordozva e művészeti ág nemes örökségét. Bálint András igényessége harminc esztendőn keresztül határozta meg a Radnóti Színház arculatát – ez alkalommal Arany János utolérhetetlen verslábait közvetíti. / Piros Ildikó pedig Szabó Magda életművének keresztmetszetén vezet végig az igényes megszólalás változatlan fényével. / Kedvenc Kosztolányi-verseiből válogat Fesztbaum Béla, a Vígszínház kiváló művésze, akit több mint húsz év hűség köt e nagy múltú társulathoz. Előadásában megannyi karakter párlatával vértezve kelnek életre a kerületben egykor otthonos költő sorai. /
Végezetül – már Miklós püspök napjához közeledve – a Semmelweis Kvartett tagjai cserélik az orvosi műszereket vonóra, hogy a dallam, a harmónia és a ritmus által vegyék kezelésbe a kedves hallgatót a klasszikus kor zenéjétől Farkas Ferenc derűs lendületéig. A közreműködők nevében is tisztelettel várja a kedves Olvasót a szerkesztő: Csányi Tamás karnagy.

A XI. ker. Újbuda Önkormányzata támogatásával. A belépés ingyenes. Kérjük, adományával segítse a sorozat megvalósulását. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében, 19.00 órától. Szeretettel várja a Ciszterci Szent Imre Plébánia.