Ciszterci programok

Befejező imaóra a Kismarosi ciszterci nővérek vezetésével és hangszeres kíséretével

A zsolozsma Isten népének hivatalos, közösségi imádsága, istendicséret és könyörgés. Bekapcsolódhatunk ezzel Krisztus imájába, aki a zsoltárokat rendszeresen és nagy örömmel imádkozta.

Március 25-én szombaton az esti 6-os szentmise után a Kismarosi Ciszterci Nővérekkel vezetésével és hangszeres kíséretével imádkozzuk a Befejező imaórát. Aki a nővéreket hallgatja azt érezheti, hogy a mennyei liturgiába hallgatott bele. Mindenkit szeretettel várunk!

(Helyszín: A templom,Villányi út 25. )

 

Szent Benedek Regulája mint a lelki élet forrása

Bérczi L. Bernát zirci apát előadása

Március 27-én hétfőn 19 órától 21 óráig a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánián Bérczi László Bernát zirci ciszterci apát úr tart előadást a Reguláról, majd személyes tanúságtételek és közös beszélgetés lesz arról, hogy hogyan táplálhatja a Regula az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkat és a mindennapi életünket.

Helyszín: A Plébánia, Himfy u. 9.

Plébániai nagyböjti lelkigyakorlat

Plébániánk nagyböjti lelkigyakorlatán idén egészen különleges perspektívát kapunk.
A három alkalmon három különböző előadót ismerhetünk meg, ráadásul három különböző felekezetből valót.
A sorozat átfogó témája épp ezért: Krisztus teste.
Ehhez illesztették vendégeink a mondanivalójukat.
A dátumok, előadók és témák:
1. 2023. március 1. szerda 19.30
Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke:
Krisztus testének lélegzetvétele az imádság
2. 2023. március 8. szerda 19.30
Fabiny Tamás, az északi evangélikus egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke:
A kereszt formájú egyház és a szolidáris ökumené (1Kor 12,26)
3. 2023. március 29. szerda 19.30
Felföldi László római katolikus pécsi megyéspüspök:
Szolgáló közösség Istennel és embertársainkkal
Az alkalmakat a Szent Imre Gimnázium dísztermében tartjuk.
Belépés díjtalan, regisztráció nem szükséges.
Költségeink azonban vannak, így adományokat a szokott módon hálás szívvel fogadunk.

Haydn Krisztus hét szava a keresztfán

Április 2. virágvasárnap 19.00 órakor
Anima MusicÆ Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
és P. Kozma Imre OH a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, irgalmas rendi szerzetes gondolataival

A mű 1787-ben, a spanyolországi Cadiz barlangtemplomában hangzott fel először: az emlékezést vezető lelki­pásztor felolvasta a Szentírás mon­datait, néhány gon­do­lat­tal értelmezte, meg­­sze­mé­lyesítette azokat, majd a te­ret betöltötte a muzsika. E sa­já­tos lelkigya­kor­lat­ra hívjuk és várjuk szeretettel a kedves Olvasót a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia alapításának 100. esztendejében.

A belépés ingyenes, mozgássérültek számára akadálymentes. 18.00 órakor szentmise. Adományaikat köszönettel fogadjuk.
A Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Szent Imre Alapítvány, a Má­ria Rádió és a Magyar Katolikus Rádió tá­mogatásával.

Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés

A Katolikus Karitász nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtéséhez kapcsolódva március 12. és 19. között  a templomban a szószék alá lehet tenni az adományokat. Köszönjük előre is!

Előd atya gyémántmiséje – videó

Brückner Ákos Előd pappá szentelésének 60. évfordulóján Gyémántmisét celebrált a Budai Ciszterci Szent Imre templomban 2023. február 18-án.

Előd atya gyémántmiséje megtekinthető az alábbi linkre kattintva. 

https://youtu.be/yljywU3Vwmo