Hat év után tartottunk ismét plébániai nagytábort minden szentimrés korosztály számára. Nagy örömmel mentünk Felsőtárkányba, hogy végre korosztályokon belül és korosztályokat átívelve találkozzunk egymással – és persze Jézussal, akinek a nyomába szegődtünk… avagy bárkájának farvizén haladtunk, hiszen a tábor mottója ez volt: Jézussal együtt a bárkában.
Az első nap a meghívásé volt; arra néztünk rá, mi mindent hagytunk el, mit hagytunk ott, hogy kövessük Jézust.
A második nap a vihar lecsendesítése kapcsán tettük fel a kérdést magunknak is: Ki ő? Ki ő az én életemben? Ki ő az én számomra?
A harmadik nap a csodálatos halfogás mentén elsősorban a plébániánkra, a közösségünkre és a missziós feladatainkra irányította a figyelmet.
A záró nap pedig a vízrelépés ideje volt: küldetésünk van, de vajon mi kell ahhoz, hogy kilépjünk a bárkából?
A tábor programját tudatosan és szándékosan úgy alakítottuk, hogy sok lehetőségünk legyen generációk közötti találkozásokra, ugyanakkor az időbeosztás lehetővé tette, hogy az egyes programok között bőven találjunk időt spontán beszélgetésekre is.
Nagyszerű volt megtapasztalni, hogy a közös programok szervezésében és vezetésében minden korosztály megtalálta a feladatát, így rácsodálkozhattunk egymás kreativitására és szolgálatkészségére is.
A legkisebbeket leginkább a medencében lehetett megtalálni, a nagyobbak pedig belevethették magukat a Nem adom fel csapatának érzékenyítő akadályversenyébe, bort kóstolhattak, társasjátékozhattak; együtt kirándultunk és vettünk részt zsolozsmán, szentmiséken; hallgattunk gondolatébresztő tanúságtételeket; a záró estén pedig saját magunkból létrehoztuk a céltudatos, remekül úszó, korosztályos bárkákat. Aznap este célba értünk – de azt is mindannyian érezzük, hogy a járvány okozta lezárások után a plébánia bárkájának nagy szüksége van arra, hogy megerősítsük és jó széllel, közös irányba fordítsuk.
