Hirdetés évközi 26. vasárnap

H I R D E T É S

BUDAI CISZTERCI SZENT IMRE PLÉBÁNIA

Évközi 26. vasárnap, 2023. 10. 01.

Ma (vasárnap) du. 3 órakor Bach lantra írott műveivel kezdődik őszi hangversenysorozatunk.

100 éves plébániánk idén a november 4-5-i hétvégén rendezi meg búcsúját. A búcsú kiemelkedő eseménye lesz a szombat esti 6 órás szentmise, melyet Erdő Péter bíboros úr mutat be, illetve már fél 6-tól elsőszombati rózsafüzért
imádkozunk bíboros úrral! Szintén november 4-én szombaton fél 10 és fél 5 között rendezzük meg a
,,Százéves a Szent Imre Plébánia” elnevezésű konferenciánkat, melynek keretében a plébániánk történetét tudományos igénnyel feldolgozó neves történészek, szociológusok ismertetik a témában végzett kutatásaik
eredményét. A konferencia helyszíne a Szent Imre Gimnázium lesz. A búcsú részletes programja a kijáratoknál található tárolókból elvihető!

Októberben minden keddtől szombatig az esti 6 órás mise után rórsafüzért imádkozunk Szűz Mária tiszteletére.

Október 6. elsőpéntek. A reggeli fél 8-as szentmise után Jézus Szíve litániát imádkozunk. Gyóntatás reggel a fél 8-as mise alatt, illetve este fél 6 és fél 7 között lesz.

Október 7-én elsőszombaton, 17.15-kor rózsafüzért imádkozunk szerzetesi és papi hivatásokért.

Október 14-én reggel 8 órakor kezdődik a főzőnap bevételéből megvalósuló cserje- és faültetés a templomkertben, a 433-as cserkészcsapat szervezésében. Minden segítő kezet szeretettel várunk a több mint 200 növény elültetésére!

A plébánia közössége október 23-án újraállítja a Szent Margit-keresztet a Naszály csúcsán.  Már látható az új kereszt a templom oldalhajójában. Jövő vasárnap részletes információval is szolgálunk, és gyűjtés lesz az újraállítás költségeinek fedezetére.

Idén is indul plébániánkon katekumenátus csoport. Szeretettel várjuk azokat a felnőtteket, akik szeretnének megismerkedni a kereszténységgel, vagy már néhány lépést megtettek az Isten felé vezető úton és vágyuk, hogy
megkeresztelkedjenek, elsőáldozzanak vagy bérmálkozzanak. Segítsük kereső testvéreinket; családunkból, baráti körünkből, munkahelyünkről, hogy eljusson hozzájuk a katekumenátus lehetősége, és megtalálhassák az utat Jézus Krisztushoz. Találkozóinkat október elejétől kedd esténként tartjuk a plébánián. Érdeklődni és jelentkezni  előzetesen lehet Kató-Bellavics Ágotánál () címen.

Gyóntatás

október 1.- október 8.

vasárnap: Örs atya 9-9.40; Dániel atya 10.50-11.30; Örs atya/ Dániel atya 17.50- 18.30

hétfő:

kedd: Dániel atya  17.50-18.30

szerda: Dániel atya  17.50-18.30

csütörtök: Dániel atya  17.50-18.30

(első)péntek: Örs atya 7.25-8; Viktor atya: 17.30-18.30;  Dániel atya 17.50-18.30; 

szombat: Örs atya/ Dániel atya 17.50- 18.30

vasárnap: Örs atya 10.50-11.30; Dániel atya 9-9.40; Örs atya/ Dániel atya 17.50- 18.30

 

 

 

 

keresztállítás a Naszályon

Keresztet állítani szép keresztény hagyomány, de valójában missziós feladat is.  A kereszt mutatja a világnak, hogy Jézus él és hirdeti Isten dicsőségét.  Különösen szép keresztet állítani hegytetőn.  Lentről mindenki látja.  Aki odatúrázik, közvetlenül bekerül a kereszt vonzásába.  A keresztet pedig fel kell vállon vinni a hegyre, kicsit osztozunk abban a szenvedésben, mellyel Jézus vitte fel a keresztet.

A Plébánia közössége az ezredévforduló körül 7 keresztet állított a hegységeinkben Bükktől a Gerecséig.  Idén az a hagyomány újraindult.  Török Tamástól Salacz Balázs vette át a generációs stafétabotot.  Az első alkalomra ezév október 23-án kerül sor.  A 2001. óta erősen elhasználódott Szent-Margit keresztet állítjuk újra a Naszály sziklacsúcsán.  Az új keresztet szeptember 29-től láthatják majd a templomban.   

Találkozó 09.30-től a hegy lábánál lévő Hegyközségi feszületnél.  Onnan indul a keresztállító zarándoklat a Látó-hegy sziklakiszögelléséhez.  Keresztállítás után déltájban szentmisét mond Örs atya a csúcson.   A figyelmet már most fel szeretnénk hívni, hogy a hegyre vezető út nem könnyű, bő 2 km és 300 méter szintemelkedés.  Megfelelő öltözék (cipő) és erőnlét szükséges.  Kérjük a kedves testvéreket, hogy imáikkal is segítsétek a hagyomány sikeres újraindítását.

A keresztállításhoz adományokat gyűjtünk okt 8-án minden szentmise végén.

Őszi hang­ver­se­nyek a templomban

2023. október 1., va­sár­nap 15 óra­kor
Csáki András Liszt-díjas gitárművész Bach-hangversenye

2023. október 8., va­sár­nap 15 óra­kor
Schütz, Merula, Monteverdi, Bach
A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttese
Kalafszky Adriána szoprán | Gavodi Zoltán kontratenor | Mészáros Péter tenor | Cser Péter basszus
Koncertmester: Lesták Bedő Eszter

2023. október 15., va­sár­nap 15 óra­kor
A történelmi Magyarország egyházi zenéje, 18. század
Gregor J. Werner: Missa Solitaria – újkori bemutató
Darázs Renáta szoprán | Nagy Bernadett alt | Csapó József tenor | Najbauer Lóránt basszus |
Draskóczy Eszter | Lang Ildikó | Rácz Erzsébet | Revóczky Ottília hegedű |
Scholz Anna cselló | Tóth-Kiss Péter nagybőgő | Félegyházi Bence harsona | Túri Péter orgona | Vezényel: Csányi Tamás

Őszi sorozatunk nyitó hangversenyén J. S. Bach igen ritkán hallható lantműveiből hallhatunk válogatást; a mester e halk szavú, míves harmóniái először szólalnak meg templomunkban. | A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai korhű hangszerekkel és szóbeli háttérképpel vezetnek el a reneszánsz és a barokk zene legnagyobb egyéniségeihez. | Gregor J. Werner az Esterházy-birodalom és a klasszikus stílus kiemelkedő mestere, akinek hagyatéka lassan, de bizonyosan visszatér a zene 18. századi arcképcsarnokába. Közel négy évtizedes kismartoni működése okán kicsit a miénk is – Missa Solitaria c. kompozíciója újkori bemutató, melyet e stílus avatott képviselői szólaltatnak meg. | Sze­re­tet­tel vár­juk a ked­ves Ol­va­sót!

A belépés ingyenes és akadálymentes. Adományaikat kérjük és köszönettel fogadjuk. A NEA, az NKA, a BFZ, a Szent Imre Alapítvány, a Mária Rádió és a Magyar Katolikus Rádió támogatásával.

Katekumenátus

Idén is indul plébániánkon katekumenátus csoport. Szeretettel várjuk azokat a felnőtteket, akik szeretnének megismerkedni a kereszténységgel, vagy már néhány lépést megtettek az Isten felé vezető úton és vágyuk, hogy
megkeresztelkedjenek, elsőáldozzanak vagy bérmálkozzanak. Segítsük kereső testvéreinket; családunkból, baráti körünkből, munkahelyünkről, hogy eljusson hozzájuk a katekumenátus lehetősége, és megtalálhassák az utat Jézus
Krisztushoz. Találkozóinkat október elejétől kedd esténként tartjuk a plébánián. Érdeklődni és jelentkezni  előzetesen lehet Kató-Bellavics Ágotánál () címen.

Közösségi filmvetítés

A Plébánia és a Szentimrevárosi Egyesület Teremtésvédelmi Munkacsoportjának szervezésében egy közösségi filmvetítésre hívjuk a híveket szeptember 29-én , pénteken 19 órára a Himfy utcai plébánia első emeleti nagytermébe.

A levél című film Ferenc pápa 2015-ben készült Áldott légy! című enciklikája nyomán tavaly ősszel került szerte a világban bemutatásra. A filmben Ferenc pápa a világ ökológiai megtérésének szükségességével foglalkozik, aminek része nem csak a klímaváltozás, hanem az ennek eredményeként előálló gazdasági problémák, szociális kérdések is. A filmvetítés után Dr. Márialigeti Károly, Dr. Zlinszky János biológusokkal és Soós Rita közgazdásszal  lehetőség nyílik egy kötetlen beszélgetésre is.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Megemlékezés Székely Ádámról

Szeptember 22-én pénteken, az esti 6 órás szentmisén Székely Ádámra emlékezünk. Ádám és barátja Tihanyi Gellért, zenésztársaik és a kórus közreműködésével 1970 húsvét vasárnapján szólaltattak meg először általuk komponált beatmisét templomunkban. Szeptember 22-én, a szentmise után archív felvételeket is használva felcsendülnek az 50 évvel ezelőtt írt dalok az akkori zenészek és énekesek közreműködésével.

https://orszagut.com/hitelet/szekely-adam-budai-szent-imre-templom-gondolj-a-makra-4912

Gyászjelentés

 

PLÉBÁNIAI HITTAN ÉS KATEKÉZIS 2023-2024

 PLÉBÁNIAI KATEKÉZIS 2023-2024.

nyitott csoportok, ahova lehet csatlakozni előzetes jelentkezéssel:

 

Katekéták elérhetősége:

Kató-Bellavics Ágota:  

Mészáros-Fekete Márta:

Selmeczi-Papp Eszter:

Péceli Gábor:

Lobmayer Tibor:

 

Katekézis csoportok:

Elsőáldozásra készülő csoportok:

Helyszín: Szent Imre Gimnázium

Elsőáldozásra készülő KEZDŐ csoport 1: hétfő 16.00-16.45,  Mészáros-Fekete Márta

Elsőáldozásra készülő KEZDŐ csoport 2: hétfő 16.45-17.30 ,  Mészáros-Fekete Márta

A KEZDŐ csoportok foglalkozásai OKT. 9-én indulnak.

Elsőáldozásra készülő HALADÓ csoport 1: hétfő 16.00-16.45,   Selmeczi-Papp Eszter

Elsőáldozásra készülő HALADÓ csoport 2: hétfő 16.45-17.30Selmeczi-Papp Eszter

 

4-5. oszt. kedd, 16.00-17.15 (elsőáldozás után: OKT. 10-től) Szent Imre Ház, Péceli Gábor

5-6. oszt. csütörtök 15.45-17.00 Szent Imre ház, Péceli Gábor

6-7.oszt. LEGYEK szerda, 16.15-17.30, Szent Imre ház, Péceli Gábor

7-8. oszt. KAJAK hétfő 16.00-17.15, Szent Imre ház,     Péceli Gábor

8-9. oszt. SZIKRA csütörtök 15.45-17.00,  Szent Imre ház,   Lobmayer Tibor 

 

Bérmálkozásra készülő kezdő csoport:

  1. oszt. KIVI hétfő 17.30-18.45, Szent Imre ház,   Péceli Gábor

Bérmálkozásra készülő haladó csoport:

  1. oszt. MÁK szerda 16.00 – 17.30   ,           Szent Imre ház,   Lobmayer Tibor

 

További katekézis csoportok:

12.oszt Kávé csütörtök 17.15-18.45,  Szent Imre ház, Péceli Gábor

18-19 évesek. Perc kedd 17.45 – 19.15, Szent Imre ház, Péceli Gábor

19-20 évesek M1 kedd 19.30-21.00, Szent Imre ház,         Péceli Gábor

20-21 évesek KÖSZI szerda 18.00-19.30, Szent Imre ház,          Péceli Gábor

22 évesek HID csütörtök 17.30-19.00, Szent Imre ház, Kató-Bellavics Ágota

23 évesek Madzag   csütörtök 17.30-19.00,  Szent Imre ház, Kató-Bellavics Ágota

24 évesek Stég kedd 17.45-19.15, Szent Imre ház, Kató-Bellavics Ágota

 

Katekumenátus: felnőtt keresztelési – elsőáldozási – bérmálási felkészítő kezdő csoport, előzetes jelentkezéssel Kató-Bellavics Ágotánál:   

SZERETETTEL VÁRUNK!

Lépcső a templomban

Reményem az állandó szemkontaktus / A Lépcső vendége Szkaliczki Örs o.cist. plébános
A Stoczek, a Kruspér meg a Patyi / Halhatatlanok Lágymányoson
Éltető közösségben
Minden erődből / Szent II. János Pál pápa-templom | Páty
Jelek a csúcson
Wass Albert 25

Hangverseny a kárpátaljai magyar oktatásért

2023. szeptember 17-én, 22.00 órakor
Jótékony célú hangverseny a kárpátaljai magyar oktatás támogatására
Az Ars Sacra hét keretében:
Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész és vendége Boros Mihály Junior Prima díjas zongoraművész hangversenye
A belépés ingyenes és akadálymentes. Előtte 21.00 órakor szentmise. Kérjük és köszönjük adományaikat. A Szent Imre Alapítvány, a Mária Rádió és a Magyar Katolikus Rádió támogatásával.