Boldog Batthyány-Strattmann László- emlékmise
Január 20-án (szombaton) 10 órakor Snell György
püspök úr tart Boldog Batthyány-Strattmann László-
emlékmisét templomunkban.
Január 20-án (szombaton) 10 órakor Snell György
püspök úr tart Boldog Batthyány-Strattmann László-
emlékmisét templomunkban.
Január 5. elsőpéntek. Gyóntatás lesz 7-12 óráig és 16-18 óráig. Szentségimádás pedig 8-12 óráig.
A plébániai Karitász csoport és az Antióchia közösség szeretettel hív minden
nyugdíjas testvérünket december 16-án 15 órára a plébánián tartandó idősek
karácsonyára! Az Antióchia közösség készül karácsonyi műsorral, a Karitász
önkéntesei pedig agapéval várják a kedves vendégeket.
Idén újra lesz lehetőség, hogy a betegségben szenvedők, illetve a 60 év feletti testvéreink – súlyosabb betegség nélkül is – ünnepélyes keretek között felvegyék a betegek kenetét. A szentség kiszolgáltatására november 19-én a 11 órás szentmisében kerül sor. A szentség felvételéhez jelentkezési lap kitöltése szükséges, mely online elérhető oldalunkon, nyomtatott formában pedig az előtérből elvihető. A kitöltött lapokat a plébánián vagy a sekrestyében lehet leadni. A szentség felvételéhez a november 12-ei vasárnapi 11 órás szentmise prédikációja ad tájékoztatást és felkészítést.
Budai Szent Imre Plébánia
Cím: 1114 Budapest, Himfy utca 9.
Telefon: +36 30 01 04 420
E-mail: