Arany és kék szavakkal a Misztrál Együttes estje

Szeptember 27-én, vasárnap 19.00 órakor kezdődik jótékonysági hangversenyünk a templomban: Arany és kék szavakkal a Misztrál Együttes estje

Kérjük, hogy a templomban maszkot viselni szíveskedjék.
A templom előtérében a kéz fertőtlenítésére alkalmas eszközök állnak rendelkezésére.
Adományaikat köszönettel fogadjuk.
A hangverseny előtt, 18.00 órakor szentmise van.

A hangverseny a Nemzeti Együttműködési Alap, az NKA, a Szent Imre Alapítvány, a Magyar Katolikus Rádió és a Mária Rádió támogatásával valósul meg.

„Itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is, mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét.” – mondta a megpróbált sorsú és mindvégig hűséges Esterházy János a felvidéki ma­gya­roknak 1925-ben. Szavait az azóta eltelt idő csak hangsúlyosabbá tette, teszi, a megmaradás kisebbségi le­­he­tősége, esz­közei, forrásai pedig fo­gyatkoz­nak. A Vasárnapi Iskola Alapítvány pél­­dája annak, hogy az ötlet, az akarat, az összefogás és a lé­lek képes a közigazgatási határokon kívül maradó magyar­ság jö­­­vő­jének egyik építőkockája lenni. Várasfenes, Nagy­­sza­lon­ta, Kis­­nyé­ger­­fal­va, Belényesújlak, Köröstárkány, Me­ző­telki, Tasnádszántó, Kovászó, Érsekkéty és szá­mos más – itthon alig ismert, sajátos nyelvi közegben lévő – te­lepülés be­­fo­ga­dója azon magyar­országi peda­gó­gusoknak, akik egy-egy hétvé­gé­jüket a szórványban élő gyer­mekek tanítására szánják. Önzet­le­nül. E rendhagyó magyar- és történelem­órák szövetén ke­resztül erő­södő kö­zös­ségek pedig megbátorodva edzik anya­nyel­vüket, kul­tú­­rá­jukat a többségi nem­zet gyak­­ran sajátos elgondolásai elle­nére. Hagyo­má­nyos, jótékony célú hang­­versenyünk ke­­­re­tében e misszió javára kérjük a ked­ves Hallgató ado­mányát. Szeretnénk ezt viszonozni a ma­gyar verskultúra szerény körképével, Ady, Babits, Balassi, Dsida, Radnóti és társaik énekelt rímeinek bemu­tatásával. Várjuk szeretettel!

Trianon a Lépcsőben

letölthető itt: Lépcső Te Deum

Friss folyóiratunkat Lőrinc atya gondos írása vezeti be, melyet a régi
Magyarország elcsatolt területeinek szépséges természetfotói követnek,
irodalmi és történeti szemelvényekkel nemesítve. A hátsó lépcsőn pedig
Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész sorozatában Karinthy Ferenc
szentimrevárosi emlékeiről olvashatunk. Szép lapot kívánunk!

Segítség a pandémiás időszakban

Kedves Testvérek!

A hosszú járványhelyzetben talán kimerült a mentális erőforrásunk… családunkban nehézségek adódhattak… vagy küzdünk a magánnyal… Bátran kérjünk segítséget!

Három megbízható forrást szeretnénk ajánlani.

Oázis (Jezsuiták)

Kilátó (Ferencesek)

Antropos

lelki áldozás és a tökéletes bánat

A TÖKÉLETES BÁNAT FÖLINDÍTÁSA

A bűnbocsánat elnyerésének a bűnös részéről mindig alapvető feltétele a bánat: a bűnök megbánása, mellyel Isten előtt fájlaljuk, hogy vétkeztünk, a bűnt valóban rossznak ítéljük, s egyúttal fölébresztjük a jó szándékot, hogy a bűnt kerülni akarjuk. Rendes körülmények között az Egyházban a súlyos bűnök megbocsátása csakis a gyónás szentségében lehetséges. Olyan helyzetekben, amikor súlyos indok áll fenn, és a gyónási alkalom hiányzik, fölindíthatjuk magunkban a tökéletes bánatot (lat. contritio perfecta), s Isten bocsánatát így is elnyerhetjük. Azonban egy ilyen tökéletes bánat fölindítása magában kell, hogy foglalja a mielőbbi gyónás szándékát. (Vö. CIC 916. kán.)

Ima a tökéletes bánat fölindításához:

Teljes szívemből bánom, ó, édes Istenem, hogy Téged oly sokszor és oly nagyon megbántottalak, mert ezáltal méltatlanná lettem kegyelmedre, kedvedből kiestem és mind ideig-, mind örökkévaló büntetésedet megérdemeltem. Kiváltképpen pedig azért bánom bűneimet, mert Téged, legfőbb jót, legjobb Atyámat és legnagyobb jótevőmet megbántottalak. Ó, édes Istenem, erősen felteszem magamban, hogy a Te kegyelmeddel téged, szerető jóságos Istenemet semmi bűnnel, de legfőképp … [itt gondolj azokra a bűnökre, amelyek ellen különös törekvéssel küzdesz] meg nem bántalak és a bűnre szolgáló alkalmakat gondosan elkerülöm.

Kérlek, Uram, őrködjék fölöttem jóságos szemed, és add, hogy a következő napokat az eddigieknél jobban használjam! Boldogságos Szűzanyám, szent Őrzőangyalom, legyetek velem! Ámen.

LELKI ÁLDOZÁS

A lelki áldozás (lat. communio spiritualis) az áldozás egyik módja, amikor fizikai módon nem tudja valaki magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg mégis elnyerheti a szentáldozás kegyelmeit. Fontos azonban tudni, hogy a lelki áldozásra ugyanúgy fel kell készülnie a hívőnek, mint egyébként a rendes szentáldozásra, vagyis a kegyelem állapotában kell lennie. Aki valamilyen súlyos bűn miatt nem járulhat egyébként szentáldozáshoz (pl. rendezetlen házasság miatt), az lelki áldozást sem tud végezni.

Ima a lelki áldozáshoz: 

Uram Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből. Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek. Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe, és végy lakást benne örökre!

         A mi Urunk Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre!

Köszöntelek, ó Jézus az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen. Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen.

A március 18-ai alkalom elmarad

Plébániánk nagyböjti lelkigyakorlatának március 18-ai alkalma elmarad a járvány terjedésének megelőzésére hozott rendelkezések miatt. Beer Miklós püspök úr egy rövid videóüzenetben foglalja össze az ez alkalomra szánt tanítását, melyet hamarosan közre adunk.  

Lépcsőről Lépcsőre

Plébániánk folyóiratának példányai itt tölthetők le: Lépcső

Adventi Roráték Omegával

Örs atya meghívására a 2019-i adventi rorátékból a hétfőieket és a csütörtökieket tartottam. Meg kell vallanom, nagy élményt jelentett – a bár jéghideg – mégis sokszor a padokban ülőkkel teli-s-tele templomban reggel hatkor, hétfőnként a kórus énekével gazdagított hajnali szentmise. Átnéztem előre a szentírási olvasmányokat s úgy találtam, ezek alapgondolataira rímel egy-két régebbi Omega-szám, amelyeket „napi kísérőkként” ajánlhatok az adventi bandukolóknak, idősebbeknek is, fiatalabbaknak is… Talán nem is vesszük észre, egy-egy régebbi sláger szövege igen mély gondolatokkal zeng; sokszor talán a kommunista időkben nyíltan kimondhatatlan mondanivalókat, a zene nyelvén küldhető üzeneteket. A prédikáció végén és az áldozást követő hálaadásban hangoztak el ezek a sláger-mondatok, a dalok szövegei, mint „napi üzenetek”, amelyeket sokan kikerestek és újra hallgattak – ma már az interneten ezek elérhetőek. Így emlegettük az Ébredést, az Ablakokat, a Napot hoztam, csillagot… a Napba néztem, a Start-Gammapolis I, a Van egy szó és az Égi vándor című számokat, amelyek immár több mint 40 éves slágerek. Aki a hét hajnali rorátén részt vett, és érzékeny volt a kinyilatkoztatás és a slágerek összhangjára, az velem együtt örülhetett a Karácsonyra való felkészülés e rendkívüli formájának.

Pákozdi István
egyetemi lelkész

Adventi gyóntatás

Dec 5. csütörtök, Lőrinc atya: 5.30-6.45 17.30-18.30
Elsőpéntek dec 6.
Lőrinc atya: 6.45-8, 17.30-18.30, Örs atya: 17:00- 17:50
Dec 7. Szombat, Dániel atya: 5.45-6.30, Lőrinc atya: 17.30-17.55

Dec 8. vasárnap, Lőrinc atya: 7.30-8.45, 10.30-10.55, Dániel atya: 17:45- 18:35
Dec 9. Hétfő, Örs atya: 5.45-6.30
Dec 10. Kedd,  Lőrinc atya: 5.30-6.45, 17.30-17.55
Dec 11. Szerda, lazarista atya: 5.45-6.45
Dec 12.  Csütörtök, lazarista atya: 5.45-6.45, Lőrinc atya: 17.30-18.30
Dec 13. Péntek, Lőrinc atya: 5:30-5.55, Örs atya: 5.45-6.30
Dec 14. Szombat, Dániel atya: 5:45-6:30, Lőrinc atya: 17.30-18.45

Dec. 15. vasárnap Lőrinc atya: 7.30-8.45, 10.30-12, 17.20-17.50, Dániel atya: 17.45-18.35
Dec 16. Hétfő, lazarista atya: 5.45-6.45
Dec 17. Kedd, Lőrinc atya: 5.30-6.45, 17.30-18.30
Dec 18. Szerda, lazarista atya: 5.45-6.45, Lőrinc atya: 17.30-18.30
Dec 19. Csütörtök, Örs atya: 5.45-6.30, Lőrinc atya: 17.30-17.55
Dec 20.Péntek, Lőrinc atya: 5.30-5.55, 17.30-17.55, Örs atya: 5.45-6.30, 17-19
Dec 21. Szombat, Dániel atya: 5.45-6.30 Lőrinc atya: 17.30-17.55, Örs atya: 17-19

Magyar Kurír: Szent Imre-búcsú Budapesten – „Lépcsőről álmodom, hozzád vezet”, Újbuda TV

November 9-én búcsút ünnepelt a budapesti Szent Imre-templom közössége. Állványok mögött és között, de cseppet sem gondterhelten.

tovább:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-imre-bucsu-budapesten-lepcsorol-almodom-hozzad-vezet

Mindenszentek miserend

November 1. péntek, Mindenszentek parancsolt ünnepe kötelező miselátogatással. Templomunkban reggel 8-kor, délelőtt 11-kor és este 18 órakor lesz szentmise. Az október 31. esti 18 órás mise is érvényes az ünnepre. A november elsejei 18 órás szentmisén emlékezünk meg a plébánia halottairól.